A Korrupció Kelet-Európában: a roma nép szenved, a roma funkcionárius kaszál című írásában a szerző, Keno Verseck kiemelte, hogy Farkas Flórián ugyan "élvezi a nyilvános fellépéseket", de egy ideje "alámerült", méghozzá "jó okkal", hiszen ő áll a roma támogatási pénzek körüli "egyik legnagyobb korrupciós botrány középpontjában".
A többi között hozzátette, hogy sok kommentátor szerint súlyos csapás érte a "romapolitika" hitelességét, de nemigen vannak olyanok, akiket meglepett az ügy. Kifejtette, hogy nem a Farkas Flórián körüli ügy az egyetlen korrupciógyanús eset, és az "ilyen afférok szimptomatikusak", mert a romák felzárkózását célzó támogatás az uniós támogatási politikának a korrupció által leginkább veszélyeztetett és legsikertelenebb területei közé tartozik.
Megjegyezte, hogy "az Orbán-kormány eddig csak félszívvel reagált" az ügyre, és úgy vélte, a miniszterelnöknek szüksége van Farkas Flóriánra, mert az általa vezetett szervezetnek, a Lungo Dromnak országszerte nagy befolyása van a roma közösségekben, és így szavazatokat biztosít a Fidesznek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve