A magyar állam 350 millió forinttal támogatta 2019-ben Mága Zoltán templomi koncertsorozatát - adta hírül a 24.hu. Ez az összeg az egyik legmagasabb az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatási rendszerében, azaz az "előadó-művészeti szféra költségvetési előirányzaton keresztüli közvetlen támogatásának rendszerében".
Az új rendszert azután vezették be, hogy 2019. január elsejével megszűnt az előadó-művészeti társaságiadó-támogatás, azaz a kulturális tao. A kulturális tao révén a magánszféra - azzal, hogy a költségvetés helyett kulturális szervezeteknek adta társasági adója egy részét - komoly támogatáshoz juttatta a magyar kultúrát. A megszűnése miatt egyes játszóhelyek és társulatok drasztikus jegyáremelésre kényszerültek, előadásokat mondtak le, többen támogatói kampányt indítottak, és sokaknak még így sem garantált a túlélésük.
Az Emmi a hírportál közérdekű adatigénylésére írt válaszban kiemelte, hogy miniszteri döntést követően osztják a támogatásokat, az összegekről egy az Emmi által kijelölt grémium dönt. A támogatási listák már böngészhetők, így tudhatjuk, milyen művészeti teljesítményekről gondolja az Emmi által kijelölt döntőbizottság, hogy "valós teljesítmények és értékek".
Ami a csúcstartókat illeti, a Budapesti Operettszínház és a Magyar Állami Operaház 800-800 millió forintot kapott, a Művészetek Palotája, a Pesti Magyar Színház, a Magyar Cirkusz- és Varieté Nonprofit Kft. egyaránt 533 milliót, a Madách Színház egy lendülettel 363 milliót, a Vígszínház pedig kevesebbet Mágánál: 280 milliót.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve