A lap írása szerint a világhálón közzétették az Európai Bíróságnak a Sebestyén kontra Raiffeisen-eljárásban hozott határozatát. A Kásler házaspár pere után a nyugdíjas hitelfelvevő ügye volt a második olyan hazai devizavita, amely a luxembourgi székhelyű testület elé került.
A luxembourgi fórum szerint a hazai törvényszéknek kell eldöntenie, hogy tisztességtelen-e az a szerződéses kikötés, amely a kölcsönügyletben szerepel. Az uniós testület rámutatott: a feltétel nem tisztességtelen, ha a fogyasztónak az aláírás előtt általános tájékoztatást adtak róla - számol be a Magyar Nemzet.
A devizaadós a lap szerint azt kérte a Szombathelyi Törvényszéktől, hogy semmisítse meg a hitelszerződés azon kikötését, amely szerint a felek jogvitáinak eldöntésére a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság jogosult. Ezen bíróság döntése ellen nem lehet fellebbezni, és az ilyen eljárás "rendszerint költségesebb, mint a rendes bíróság eljárása" - írta a Magyar Nemzet.
Az Európai Bíróság szerdán, április 30-án várhatóan kihirdeti határozatát a Kásler házaspárnak az OTP ellen indított perében is. Ezt az előzetes eljárást a Kúria kezdeményezte, egyebek között arról érdeklődött, vizsgálhatja-e a magyar igazságszolgáltatás, hogy a devizahiteles fogyasztói szerződések tisztességes feltételeket tartalmaznak-e vagy sem - ismerteti a napilap.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve