A részt vevő magyar cégek változatos megoldásokat mutattak be a rendezvényen, például online adatbiztonsági rendszert, amely a netes vásárlások során szűri ki a csalásokat, visszaéléseket, valamint közösségi platformot, amelyen bárki megoszthatja és médiumoknak, hírügynökségeknek értékesítheti hírértékkel rendelkező fotóit.
Az egyik bemutatott megoldás az online tőzsdei kereskedés terén képvisel innovációt, a rendszer segítségével befektetők közvetlenül bízhatnak meg brókereket Európában, de megismerhetett a szakmai közönség egy olyan, magyar fejlesztésű berendezést, amely ózonnal sterilizál helyiségeket, illetve egy mozgáselemző applikációt, amelyet egyebek mellett fizikoterapeuták használhatnak gyógyítási céllal.
A Techweekhez kapcsolódva a New York-i magyar főkonzulátus szakmai napot szervezett a connecticuti Qiunnipiac Egyetemmel közösen. A rendezvényen a magyar startupok egyebek mellett válaszokat kaphattak cégalapítási és vállalkozói vízumot érintő kérdésekre, megismerhették az egyetem innovációs központját, stratégiáját és Connecticut komplex programját, amellyel ösztönzik a közép-európai innovatív startupok tevékenységét az államban, a cégalapítástól kezdve az egyetemi együttműködéseken át a piacra jutásig.
Az eseményen a többi között a Cunnecticut Innovation befektetési alap is részt vett, amely 120 millió dollárnyi tőkével keresi a befektetési lehetőségeket startup projektekbe.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve