A magyar közösség elleni jogsértésekkel foglalkozó szervezet feljelentése alapján a CNA a Jocuri de putere (Hatalmi játszmák) című háttérműsor öt különböző - idén január 31. és május 5. között sugárzott - adásánál állapította meg az audiovizuális kódex megsértését, amely egyebek mellett előírja, hogy a "másik félnek" is lehetőséget kell biztosítani álláspontja ismertetésére
A kódex azt is előírja, hogy a műsor moderátora nem használhat sértő nyelvezetet, nem uszíthat erőszakra, illetve a meghívottaknak sem engedheti meg mindezt - emlékeztet a MIJSZ.
A kifogásolt magyarellenes megnyilvánulásokra a MIJSZ a csatorna egyik március 13. adását hozta fel példának, amelyben a műsor a székely megyeszékhelyek március 15.-i és december 1-jei (a román nemzeti ünnep alkalmából történt) fellobogózását párhuzamba állítva, ráadásul a nézőket a helyszínek és alkalmak tekintetében félrevezetve próbáltak magyarellenes hangulatot szítani.
Benkő Erika, a szolgálat vezetője szerint, ez már a sokadik alkalom, amikor jogos büntetést szabtak ki a szóban forgó műsorban elhangzottak miatt, melyek a magyar közösség elleni uszításként hatottak.
A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat minden olyan esetben feljelentést tesz a médiahatóságnál, amikor a magyarokat érintő, negatív tartalmakat sugároznak a hazai televíziók és rádiók - szögezte le a közlemény.
Képünk forrása: Shutterstock
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve