A SINO-CEE Fund befektetési alap a kínai kormány és tizenhat közép-kelet-európai ország között létrejött együttműködési megállapodás (Sino-CEE "16+1" Cooperation Framework) eredményeképpen valósult meg, létrehozását a 2016. novemberi rigai Kína-Közép-Kelet-Európa csúcstalálkozó alkalmával jelentették be. Az alap fókuszában a közép- és kelet-európai befektetések támogatása áll.
Urbán Zoltán a közlemény szerint az aláírást követően elmondta: Magyarország a kormány döntése alapján 50 millió eurót fektet be a mintegy 10 milliárd eurós alapba. Amennyiben az alap működésével kapcsolatos tapasztalatok kedvezőek, további 50 millió eurós hozzájárulásról is döntés születhet. Az alap a szerződés szerint legalább 300 millió eurónyi befektetést fog Magyarországon eszközölni.
Kapcsolódó
Az alap állami finanszírozással, de piaci alapon működik, a csatlakozó országok segítségével 50 milliárd eurót tervez bevonni projektekre többek között az infrastrukturális szektorban, valamint high-tech termékek és más fogyasztói javak gyártására.
A csúcstalálkozón további két Exim megállapodás is született.
A találkozó első napján a nagyon sikeres Kína-Közép-Európa Befektetési Alap I. folytatásaként aláírták az Alap II. megállapodást, amelyben az Eximbank 70 millió dolláros hozzájárulással vesz részt, és amelyért cserébe Magyarországon legalább 140 millió dollár beruházásnak kell megtörténnie az elkövetkező években. Az alap teljes tervezett mérete közel 1 milliárd dollár. A megcélzott szektorok: energetika, telekommunikáció, infrastruktúra, technológia, innováció, gyártás és feldolgozás, mezőgazdaság, oktatás, gyógyászat, turizmus és pénzügyi szolgáltatások.
A 2013-ban létrehozott első alapba, amely az azóta eltelt 4 évben 13 befektetést valósított meg Közép- és Kelet-Európában, 30 millió dollárt fektetett be Magyarország. Az Alap I. Magyarországon az EXIM által befektetett összeg mintegy háromszorosának megfelelő, azaz 91 millió dollár értékben valósított meg befektetéseket, egy felsőoktatási intézmény például a befektetett tőke segítségével indította el régiós terjeszkedését.
Megállapodás született továbbá a Bohai Transport Funddal az Intelligens Közlekedési Rendszerek fejlesztésével kapcsolatos projektről - tájékoztatott az Exim.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve