A VOSZ partnere, a Kínai Nemzetközi Kereskedelemfejlesztési Tanács (CCPIT) idén hetedik alkalommal rendezi meg a kínai vállalatok külföldi befektetési konferenciáját, amelyen Németország és Kanada mellett csütörtökön Magyarország kapott egy délelőttöt arra, hogy a hazai befektetési környezetről, a lehetőségekről számot adjon.
"Ezek azok a kínai gazdasági szereplők, amelyek a globálissá válás jegyében külföldön, az Európai Unióban, a fejlett világban szeretnének befektetni" - magyarázta Lőrincze Péter, aki egyben a Kínai-Magyar Üzleti Tanács elnökségének is tagja.
A tíz előadó, akik a magyar-kínai kapcsolatok létező és lehetséges formáiról, feltételeiről, előnyeiről tartanak ismertetést, a kínai tőke számára kívánnak vonzó képet nyújtani. "A magyarországi termeltetés előnyeit mutatjuk be, azt, hogy kínai márkát, kínai alapanyagból és kínai eljárással érdemes Magyarországon előállítani" - fogalmazott Lőrincze Péter.
Mint mondta, nem nehéz világossá tenni, hogy egy ilyen helyzetben születő kínai termék esetében nincs értelme egy esetleges uniós antidömping eljárásnak, amivel a Kínából érkező áruk gyakran szembesülnek.
A kínaiak ma már jó minőségben gyártott saját márkát szeretnének a világba eljuttatni "saját jogon", s ehhez Lőrincze szerint Magyarország kiváló terepet tud nyújtani. A konkrét lehetőségek között megemlítette a napelemgyártást, az elektronikai eszközök előállítását, de lehetőséget látna például a hagyományos kínai gyógyszeripari termékek területén is az együttműködésre és szerinte szóba jöhet az elektronikus járműgyártás, vagy a wellness turizmus is.
Lőrincze Péter úgy véli, a közvetlen találkozókra is lehetőséget nyújtó rendezvény jól illeszkedik a keleti nyitás politikájába, s bízik abban, hogy új lendületet adhat a kétoldalú gazdasági és az államközi kapcsolatoknak.
Hangsúlyozta, Szijjártó Péter, a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztos ebben a minőségében először utazik a kelet-ázsiai országba. A vendégek részéről ő tartja a "magyar nap" megnyitó, köszöntő előadását.
Szijjártó Péter a kormány nevében stratégiai együttműködési megállapodást ír alá a Huawei Technologies, mobil távközlési eszközöket, hálózati berendezéseket gyártó vállalat képviselőivel, s egy sor tárgyalást folytat a kínai fővárosban. A kormánybiztos jelenlétében Pekingben benyújtják az első nemzetgazdasági érdekből történő letelepedési engedély iránti kérelmeket is.
A magyar kormány azon külföldi magánszemélyek számára tette ezt lehetővé, akik 250 ezer euró értékben vásárolnak külön erre a célra kibocsátott magyar államkötvényt, és ezt 5 évig megtartják.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve