A bizottság legfontosabb feladata, hogy projektszinten előkészítse és nyomon kövesse azokat a beruházásokat, üzletkötéseket, amelyek a két ország gazdaságát még szorosabban egymáshoz kötik. Az államtitkár jelezte: már most is több milliárd euró értékben hajtottak végre magyar cégek beruházásokat Oroszországban, főként a mezőgazdaság és a feldolgozóipar területén - írta az MTI.
A már meglévő eredmények javítása érdekében Magyarország tőkekihelyezési politikája részeként egy új ösztönzőrendszer előkészítésén dolgoznak, amely vissza nem térítendő támogatással akarja ösztönözni a magyar vállalatok oroszországi beruházásait.
A magyar cégek hasznáért dolgozik a kormány
Magyar Levente szerint Magyarország is nyitott az orosz beruházások iránt. A két ország már most is komoly projektekben vesz részt együtt. "Atomerőművet építünk közösen", és most tárgyal a két ország arról, hogy közösen gyártana és szállítana Egyiptom számára 1300 vasúti kocsit - közölte az államtitkár.
Az államtitkár szerint a nyugati világban azok az országok, amelyek a leghangosabban agitálnak az Oroszországgal való együttműködés ellen, a legnagyobb haszonélvezői a kialakult helyzetnek, az Oroszországgal szemben bevezetett szankcióknak. Magyarország tiszteletben tartja a jelenleg fennálló nemzetközi jogrendszert, de nem szeretnénk lemaradni az Oroszország által felkínált gazdasági lehetőségek használásáért folytatott versenyben - idézte az MTI az államtitkárt, aki szerint Magyarország mindent megtesz azért, hogy a magyar cégeket az orosz piacra segítse. Ebben a folyamatban pedig fontos szerepet játszik a Magyar-Orosz Régióközi Együttműködési Bizottság - mondta Magyar Levente.
Toroszov Ilja Eduardovics, az orosz gazdaságfejlesztési miniszter helyettese méltatta a magyar-orosz gazdasági kapcsolatokat, és elmondta, hogy Oroszországban mindent megtesznek a magyar cégek támogatásáért. A két ország kapcsolatát szemlélteti, hogy október végén Vlagyimir Putyin orosz elnök újabb magyarországi látogatást tervez.
A felek a sajtótájékoztató előtt ünnepélyes keretek között írták alá a bizottság első ülésének jegyzőkönyvét - írta az MTI.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve