Hozzátette: az orosz turisták száma az orosz-ukrán válság kitörése óta számottevően csökkent egész Európában, így Magyarországon is, aminek különösen a hévízi turizmusra van negatív hatása. A Magyar Turizmus Zrt. ezért a meghatározó hévízi szolgáltatókkal, az önkormányzattal, valamint a három legnagyobb orosz beutaztató irodával együttműködésben indít forgalomélénkítő kampányt Moszkvában az elszenvedett visszaesés mérséklése érdekében - ismertette. Elmondta, hogy az idegenforgalomban az elmúlt másfél évtizedben megvalósult kulturális- és egészségturisztikai fejlesztések jól teljesítenek, a turizmus a gazdaság húzóágazatává vált, ma már a GDP több mint 9 százalékát adja.
Kiemelte, hogy a világ legnagyobb küldőpiacának számító Kínával új alapokra helyezték az idegenforgalmi kapcsolatokat azzal, hogy Budapesten jött létre Kína-Közép- és Kelet Európa Turisztikai Együttműködésének (KKE) koordinációs központja. Május elsején újraindult a Budapest-Peking közvetlen légi járat is. A Hainan Airlines 2012-ben szüntette meg járatát, amit most az Air China nyitott meg újra - emlékeztetett. Nem utolsó sorban a járatnyitásnak köszönhetően a Magyarországra kiadott kínai turisztikai vízumok száma a második negyedévben több mint megkétszereződött az előző évhez képest. Három hónap alatt majdnem annyian folyamodtak schengeni beutazási engedélyért turisztikai céllal, mint az egész elmúlt évben összesen. Becslések szerint idén a kínai látogatók száma 30 százalékkal emelkedhet, meghaladhatja a kétszázezret.
Ruszinkó Ádám arról is tájékoztatott, hogy új Nemzeti Turizmusfejlesztési Koncepció (NTK) készül. Ezt a Magyar Turizmus Zrt. már véleményezte, és a szakmai szervezetektől is beérkeztek hozzá az észrevételek. A vendéglátás területén a teljes szakképzési struktúra és tartalom felülvizsgálatát, aktualizálását indították el a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és valamennyi szakmai szervezet aktív részvételével. A folyamat eredményeként a meglévő szakképesítések alapjainak reformját és új, emelt szintű szakmai tartalmú képzést is javasolnak. Az erről szóló előterjesztés egyeztetése most zajlik tárcán belül - közölte.
A soron következő feladatok közül a helyettes államtitkár kiemelte a szükséges fejlesztések előkészítését, annak érdekében, hogy Budapest mint konferenciahelyszín a nemzetközi élvonalba emelkedjék. A szakma által régóta várt, több ezer embert befogadó kongresszusi központ megvalósításához elkészítették a budapesti konferencia- és programturizmus fejlesztésének középtávú koncepcióját. Az erről szóló előterjesztés közigazgatási egyeztetés előtt áll. Előterjesztés készült az új budapesti konferenciaközpont megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánításáról, ennek aláírásra történő felterjesztése a közeljövőben várható - mondta el Ruszinkó Ádám.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve