Szavai szerint nem volt központi téma az orosz élelmiszer-embargó a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumon annak ellenére, hogy az EU kilátásba helyezte az Oroszországgal szembeni szankciók meghosszabbítását.
Az orosz vezetők szerint Oroszország 10 éven belül önellátó lesz agrártermékekből. Alekszandr Tkacsov mezőgazdasági miniszter közlése szerint sertéshúsból 85 százalékban hazai termékekkel elégítik ki az orosz piacot, baromfi termékeknél pedig már külső piacokat keresnek a felesleg terítésére.
Budai ezt ugyanakkor vitatja, minthogy Oroszországot 2013-ban és 2014-ben jelentősen sújtotta az afrikai sertéspestis, ami miatt jelentős állatállományt kellett elpusztítani. Az uniós szankciók pedig jelentős visszaesést jelentettek az innovációban, illetve a különböző technológiák átvételében Oroszország számára.
A miniszteri biztos eléggé biztos abban, hogy a EU az év végéig fenntartja a szankciókat Oroszországgal szemben, és mint vezető orosz politikusok a múlt héten már kijelentették, Moszkva is megteszi majd a megfelelő válaszlépéseket. Ez azt jelenti, hogy az orosz vezetés meghosszabbítja az uniós élelmiszer-embargót.
Tavaly augusztus 6-án Putyin orosz elnök az Európai Unió tagállamaiból, valamint Norvégiából, Kanadából, az Egyesült Államokból és Ausztráliából egyebek között a marha-, disznó, és csirkehúsra, valamint gyümölcsökre, sajtokra, tejtermékekre vonatkozó behozatali tilalmat rendelt el.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve