2008 óta a válság évei alatt összességében átlagosan 7 százalékot meghaladó ütemben emelkedett a minimálbér Magyarországon, ami az OECD országai között a legmagasabb érték - írja a portfolio.hu. Hasonló ütemben Szlovéniában és Lengyelországban emelkedett ezen időszak alatt - derül ki Süveges-Szabó Ádám és Boros Bence: A minimálbérek változása az OECD országokban című összeállításából.
A jelenleg érvényes minimálbér 98 ezer forint Magyarországon, a garantált bérminimum (szakképzettséget igénylő munkaköröknél) 114 ezer forint. Összegét tekintve még mindig Magyarországon az egyik legalacsonyabb a legkisebb alkalmazható bér az OECD-ben, a vásárlóerőparitáson számolt összeg tekintetében azonban Szlovákia és Csehország is mögöttünk van. A visegrádi országok közül Lengyelországban a legmagasabb a minimálbér, forintra átszámolva jelenleg nagyjából 112 ezer forintnak megfelelő összeg.
Ugyanakkor a minimálbér-emelések megítélése ellentmondásos. A minimálbér emelése az alacsony képzettségűeket folyamatosan kiárazza a munkaerőpiacról, így valójában pont annak a rétegnek árthat legtöbbet, amelyet védeni szándékozna. A minimálbér munkáltatói költsége azonban nagyon megemelkedett, idén közel 126 ezer forint (98 000*1,285), a garantált bérminimumé 146 ezer forint. Mind a két nagyobb egyszeri emelés az Orbán-kormányok ideje alatt történt és nagy vitákat váltott ki (amikor 25 ezer forintról 50 ezerre emelkedett a minimálbér). A szakértők szerint több tízezer munkahely szűnhetett meg az intézkedés nyomán, ami még fontosabb lehet, hogy a megemelt minimálbér a foglalkoztatottság emelkedésének gátja lehetett, ami máig is kihathat az unióban továbbra is egyik legalacsonyabb foglalkoztatási ráta tekintetében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve