Idén májusban év/év alapon 4,9 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene - adta hírül második becslését a KSH. Az élelmiszer- és élelmiszerjellegű vegyes kiskereskedelemben 8,1 százalékkal, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 2,6 százalékkal, míg az üzemanyag-kiskereskedelemben 1,5 százalékkal emelkedett az értékesítés volumene. Az öthavi forgalombővülés pedig 6,6 százalék volt.
Ez a mérés az új módszertan eredménye, 2013 júliusától ugyanis rendelkezésre állnak a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. teljes körű adatállományai. Így az idősorban törés állt elő: 2014 első hat hónapjának kiskereskedelmi adatai a fentiek miatt nem összehasonlíthatók 2013 első hat hónapjának adataival. Az összehasonlíthatóság érdekében a korábbi mintavételes adatgyűjtés adatait is közli a KSH, eszerint 2014. májusban 2,4 százalékkal nőtt a kiskerforgalom naptárhatástól megtisztítva. Míg így számolva az öthavi forgalombővülés 4,2 százalék volt.
Az országos kiskereskedelmi üzlethálózat, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalma folyó áron 2014. májusban 730 milliárd forint volt, 40 milliárd forinttal több, mint egy évvel korábban.
Májusban az országos kiskereskedelmi forgalom csaknem fele az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben (46,8 százalék), egyharmada (34,6 százalék) a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, a fennmaradó 18,6 százalék pedig az üzemanyagtöltő állomások hálózatában realizálódott.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve