Azok a magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok, akik a szavazás napján, április 8-án nem tartózkodnak Magyarországon, a külképviseleteken szavazhatnak. Négy évvel ezelőtt 97 külképviseleten szavazhatott mintegy 28 ezer választópolgár.
Pálffy Ilona elmondta: szombat reggelig 11 921-en vetették már magukat fel a külképviseleti névjegyzékbe, 2014-ben 46 nappal a választást megelőzően mintegy feleannyian, mindössze 6,5 ezren voltak a külképviseleti névjegyzékben. A számok alapján arra számítanak - tette hozzá -, hogy minden korábbinál több választópolgár jelentkezik külképviseleti szavazásra.
Kapcsolódó
Most 117 külképviseleten lehet szavazni, eddig a legtöbben, 1873-an Londonban voksolnának, Münchenben 779-en, Stuttgartban 696-an, Hágában 552-en, Bernben 521-en, Brüsszelben 484-en.
A külképviseleti névjegyzékbe vételhez szükséges kérelmet március 31-éig lehet benyújtani személyesen vagy levélben a választópolgár lakcíme szerinti helyi választási irodában, vagy a Nemzeti Választási Iroda internetes oldalán, a www.valasztas.hu honlapon. Ha a választópolgár igényli, a kitöltésben segítséget nyújtanak a helyi választási információs szolgálatok.
A külképviseleten a választópolgár a lakcíme szerinti országgyűlési egyéni választókerület szavazólapján, valamint a pártlistás vagy - nemzetiségiként regisztrált választópolgár esetében - nemzetiségi listás szavazólapon szavazhat.
A külképviseleteken szavazók is a magyarországi szavazás napján adhatják le szavazatukat a külképviseleteken, de az időeltolódás miatt az amerikai kontinensen a magyarországi szavazást megelőző napon, szombaton tartják a voksolást. A külképviseleti szavazás idejéről és pontos helyszíneiről itt lehet tájékozódni.
Képünk forrása: Shutterstock
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve