Január végéig 25 ezer pénztárgép küldte folyamatosan az adatokat az adóhatóság szerverére, emellett az elektronikus naplóval rendelkező gépekről 2013 júliusától kell havi adatszolgáltatást teljesíteni.
Az új vállalkozások, a fokozott adóhatósági felügyelet alá vont cégek és a bevallások szerint alvó vállalkozások eleve kiemeltek, vagyis itt a kisebb gyanúra azonnal mozdulnak a revizorok - írta a lap. A pénztárgépek adatait azonnal egybevetik a bevallási adatokkal, így az áfabevallásokkal, áfabefizetésekkel. Itt rögtön megmutatkoznak az eltérések a pénztárgép és a bevallásban feltüntetett értékesítések adatai között. Meg lehet bukni azon is, hogy papíron nincs alkalmazottja a boltnak, valójában azonban a pénztárgép adatai szerint hárman használhatják azt. A kapott információkból meg lehet állapítani, hogy az adott kereskedelmi egységben a gépek száma és azok használatának intenzitása alapján mekkora alkalmazotti létszám kell tartozzon.
Az online pénztárgépek adatelemzése lehetővé teszi az azonnali teszteket is: a revizorok azt is ellenőrizhetik, hogy a próbavásárlásaikról megérkeztek-e az adatok − a rendszer valós idejű, vagyis azonnal látják a revizorok, adott-e adatot a gép vagy sem. Ezzel a géppel folytatott trükközések is kiderülnek azonnal.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve