Az év folyamán született gyermekek száma 2811-gyel, 3,2 százalék-kal haladta meg az előző évit. A születésszám a februári enyhe csökkenést kivéve az év mindegyik hónapjában emelkedett. A legnagyobb mértékű, 9,5 százalékos növekedést áprilisban regisztrálták, júniusban és decemberben szintén jelentősen, átlagosan 5,8 százalékkal több újszülött jött világra, mint egy évvel korábban.
A tavaly elhunytak száma 0,5 százalékkal volt alacsonyabb az előző évinél, ami a 678-cal kevesebb halálozásból adódott. A halálozások száma hét hónapban kevesebb, öt hónapban viszont több volt, mint 2013 megfelelő időszakában. Különösen a májusi emelkedés volt számottevő, amikor 6,2 százalékkal többen haltak meg, mint egy évvel korábban, míg júniusban hasonló mértékű, 6,4 százalékos visszaesés volt tapasztalható.
Az év folyamán összesen 38,7 ezer házasságot anyakönyveztek, 4,6 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A házasságkötések száma az első háromnegyed évben folyamatosan felülmúlta az egy évvel korábbit, ezután változóan alakult. Az októberi 6,5 százalékos csökkenést, novemberben 5,3 százalék-os emelkedés, decemberben pedig ismét mérséklődés követte. A legnagyobb mértékű növekedés februárban történt, amikor a házasságkötések száma 21,2 százalékkal haladta meg az előző évit.
Ezer lakosra 9,3 élveszületés és 12,8 halálozás jutott 2014-ben, az előbbi 0,3 ezrelékponttal volt magasabb, az utóbbi nem változott 2013-hoz viszonyítva. Tavaly ezer élveszületésre 4,6 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,5 ezrelékpontos csökkenést jelentett az egy évvel korábbihoz képest. A házasságkötési arányszám 3,9 ezrelékes értéke 0,2 ezrelékponttal múlta felül az előző évit.
A természetes fogyás üteme 3,9 ezrelékről 3,5 ezrelékre mérséklődött, ami a 2013-ban regisztrált 38 089-cel szemben az év folyamán 34 600 főt jelentett.
A 2011-es nagy népszámlálás alapján továbbvezetett népesség becsült lélekszáma a nemzetközi vándorlás figyelembevételével 9 millió 849 ezer fő volt 2014 végén.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve