Már a versenyképességet is veszélyezteti a munkaerőhiány az élelmiszeriparban, hasonlóan más ágazatokhoz. Éder Tamás, az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetsége a lapnak elmondta, hogy a fizikai munkásokból és szakképzett munkaerőből is hiány van. Utóbbiak zöme már elhagyta az országot, ráadásul nem csak nyugat-európai célpontok irányába, hanem a szomszédos országokba is, hiszen ott is magasabbak a bérek.
Az elmúlt 3-4 évben növekvő élelmiszeripar újra zsugorodni kezdett, a bérnyomás pedig nagy kihívás elé állítja a cégeket. Megoldást jelenthet a gépesítés, vagyis a költséges élőmunka kiváltása - mondta Éder.
A probléma súlyát az is mutatja, hogy a környező országok magyarlakta területein egyre több cég toboroz munkaerőt. Egy budapesti üzem 130-150 ezres bért kínál, állja a szállást, fizeti a munkahelyi étkezést és egy alkalommal a hazautazást. Csongrádban hasonló feltételekkel, de csak kicsivel a minimálbér felett kínálnak pozíciót. Ha azonban összeadják a szállás, az utaztatás és az egyéb költségeket, lehet, hogy többe kerülnek a határon túli dolgozók, mint a környékbeliek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve