Tállai András a lap szombati számában megjelent interjúban hangsúlyozta, meg kell téríteni azt a kiadást, amelyet a bevándorlást segítő szervezetek működése okoz az államnak, a magyar embereknek. Ezzel kapcsolatban felidézte, hogy az illegális migráció megfékezésére eddig százmilliárdos nagyságrendet költött az állam.
Az előterjesztés részleteiről többek közt elmondta: az adót az anyagi támogatás, például az átutalt pénzösszeg, az átadott ingóság összege, értéke után kellene megfizetni.
Kapcsolódó
A bevándorlási különadóból származó bevétel a központi költségvetésbe folyna be, és kizárólag határvédelmi feladatok ellátására lenne felhasználható. A javaslat szerint a közterhet elsősorban annak a szervezetnek kellene lerónia, amelyik a támogatást nyújtja. Ha a támogató nem tenne eleget kötelezettségének, a támogatott, vagyis a bevándorlást segítő szervezet válna adóalannyá.
Képünk forrása: Shutterstock
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve