A miniszterelnök az interjúban is megerősítette, hogy folyik a kormányban egy munka, amely abból fakad, hogy megváltozott az ország pénzügyi helyzete, így felvetődik a kérdés, hogyan kell finanszírozni Magyarország pénzügyi szükségleteit. A nemzetgazdasági miniszter az év végéig terjeszti a kormány elé javaslatát, és ez terjed majd ki egyebek mellett a letelepedési kötvényre is.
A botrányos letelepedési kötvények kivezetését a Jobbik kapcsolat össze a parlament előtt levő alkotmánymódosítással. Orbán szerint viszont a hetedik alaptörvény-módosítás nemzeti ügy, amely nem köthető össze semmilyen pártpolitikai vitával, gazdasági kérdéssel.
"Az új egység Magyarországért több mint 3 millió emberének a véleményét alkotmánymódosítássá formáló politikai akarat nem kapcsolható össze semmilyen más kérdéssel" - fogalmazott a kormányfő, aki ezért jelezte: nem tudják elfogadni a Jobbik kérését. Az ellenzéki párt korábban a letelepedési kötvény megszüntetését támasztotta az alkotmánymódosítás támogatásának feltételéül.
"Tudomásul kell venni, hogy nem lehet 3,3 millió embert ugráltatni", nem fog ennyi ember "úgy ugrálni, ahogy a Jobbik fütyül" - mondta Orbán Viktor. Az alkotmánymódosítással kapcsolatos forgatókönyvet firtató kérdésre azt felelte: "beterjesztjük a parlamentnek, és mindenkinek lelke rajta, milyen döntést hoz".
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve