Az elmúlt időszakban alaposan megnőtt a tej zsíros része iránti kereslet. Németországban például a tömbös vaj ára ma kilogrammonként 6,2 euró, míg tavaly májusban, a tejpiaci válság közepén még harmadáron, 2,6 eurón kereskedtek a termékkel - mondta el Mélykuti Tibor, a Tej Terméktanács elnöke a lapnak.
Drágult a negyvenszázalékos tejszín is: tavaly májusban egy euróért kelt el a tejszín, most 2,8 eurót fizetnek érte a felvásárlók. A közel háromszoros drágulás pedig a következő hetekben-hónapokban is folytatódik, így ősszel már a három eurót is meghaladhatja a tejszín ára. Ennek hatása, hogy a hazai feldolgozóknak is árat kell emelniük, különben nem tudnák fizetni a drágább importot.
Kapcsolódó
Mivel a magyarországi boltokban a tejtermékek közül a tejföl a legnépszerűbb, és ősszel minden évben megnő a kereslet iránta, az is kérdés, hogy jut-e majd elég belőle a boltokba. Az viszont garantálható, hogy drágább lesz. A vajpiacon ez nem biztos, hogy érezhető lesz, mert az uniós átlag nyolcada fogy csak hazánkban.
A hazai ipar importkitettsége miatt a feldolgozók arra kérik a tejtermelőket és a tehenészeteket, hogy megfelelő takarmányozási rendszerrel növeljék az előállított tej beltartalmi értékeit. Elsősorban a zsír- és fehérjetartalmat kell javítani, ezek ugyanis a tej legértékesebb összetevői, amelyek alapvető szerepet játszanak a feldolgozott termékek előállításában. Összehasonlításként Hollandiában 4,2 százalék a tejek átlagos zsírtartalma, Finnországban 4,3 százalék, Magyarországon viszont csupán a 3,6 százalékot érik el a termelők.
Az idén nemcsak a magas zsírtartalmú tejtermékek ára drágult: a szélsőséges éveleji időjárás miatt a gyümölcsök is drágábbak voltak idén. Várhatóan almából és körtéből is kevesebb kerül majd a boltok polcaira, mely áremelkedést eredményezhet.
A címlapképen az látható, ahogy tejfölt töltenek műanyag poharakba a Fuchs-Tej Kft. valkói üzemében 2015. árpilis 1-jén. Forrás: MTI/Mohai Balázs.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve