Elvi döntést hozott a kormány a közszférában a korhatárt elértek nyugdíjazásáról, valamint a nyugdíj és a fizetés egyidejű felvételének tilalmáról, ám a fő szabály alól több ágazatban kivétel érvényesítendő - közölte a Magyar Nemzet kérdésére az egészségügyi államtitkárság sajtóosztálya. Így például az egészségügy területén vagy a felsőoktatásban a működőképesség fenntartásához fontos, hogy a 62 év feletti munkavállalók meghatározó része továbbra is munkában maradjon. A tárca szerint a kivételezés oka, hogy az adott közfeladatot továbbra is teljesen és biztonságosan lehessen ellátni.
A 2013-as költségvetésben 397 milliárd forintos kiigazítási programról döntött a kormány, amellyel biztosítható a három százalék alatti GDP-arányos államháztartási hiány. A kiigazítási program része többek között a készpénzfelvétel megadóztatása, de emellett - Matolcsy György megfogalmazása szerint - a bürokráciacsökkentés is. Ennek értelmében a közszférában megszűnik az a lehetőség, hogy a munkavállaló egyszerre kapjon munkabért és nyugdíjat, a nyugállományba vonulók helyét pedig nem töltik fel - írta a Magyar Nemzet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve