Magyarország a NATO-együttműködés keretében 2006 és 2013 között részt vett az afganisztáni tartományi újjáépítési csoport munkájában. Az afganisztáni szerepvállalás volt a katonai szövetségnek a NATO területén kívüli legnagyobb missziója - mondta a szóvivő.
Magyarország az újjáépítési csoport munkájának befejeztével is támogatja az afganisztáni biztonság helyzet megszilárdítását egy augusztus 15-ei kormányhatározat szerint. Orbán Viktor miniszterelnök már 2012-ben, az Egyesült Államokban, Chicagóban tartott NATO-csúcstalálkozón bejelentette, hogy Magyarország pénzügyi segítséget nyújt a közép-ázsiai országnak - tette hozzá Nagy Anna.
A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium költségvetéséből 2015-től 2017-ig évről évre félmillió dollárral támogatják az afgán biztonsági erőket, a segítség 80 százalékát az afgán hadsereg, 20 százalékát a rendőrség kapja - mondta a szóvivő.
A támogatásra azért van szükség, mert a NATO kivonulása után az afgán biztonsági erők egyedül még nem képesek teljes mértékben garantálni az ország stabilitását - jegyezte meg a szóvivő.
Nagy Anna kitért arra is, hogy jelenleg még tart az afgán elnökválasztáson leadott 8 millió szavazat újraszámlálása (a választás első fordulóját április 5-én, a másodikat június 14-én tartották). Ez az ország életében történelmi jelentőségű esemény, hiszen most először lehet demokratikusan megválasztott vezetője Afganisztánnak - tette hozzá a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve