Egy hete folyamatosan emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma, de az elhunytak száma szinte változatlan, csak egy-egy esetet regisztrálnak - közölte az országos tisztifőorvos vasárnap az MTI-nek telefonon nyilatkozva.
Müller Cecília az alacsony halálozási arányt azzal magyarázta, hogy most leginkább a fiatalok körében terjed a vírus, ezért a betegség lefolyása jellemzően enyhe.
A megbetegedések száma az egész világon emelkedik, a járvány második hullámának idejét éljük - jelentette ki.
Magyarországon a legfrissebb adatok szerint 292 új fertőzöttet regisztráltak. Az esetszámok főként a külföldről való behurcolás és a közösségi terjedés miatt emelkednek, ezért szeptember elseje után meg kell akadályozni a behurcolást, és fontos, hogy csak egészséges ember menjen közösségbe - emelte ki.
Hangsúlyozta azt is, hogy megnőtt az egyéni felelősség a járvány elleni védekezésben. Továbbra is be kell tartani az alapvető higiénés szabályokat, mert azok fontosak a vírus terjedésének megakadályozásához. A maszkviselés az üzletekben és a közösségi közlekedésben kötelező, de mindenhol javasolt, ahol nem tartható a másfél méteres távolság - mondta Müller Cecília.
A kormány és az Operatív Törzs első intézkedése a második hullám kapcsán az volt, hogy lezárta az ország határait szeptember 1-től.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve