A monetáris tanács legutóbbi, január 27-i kamatdöntési ülésén a testület 2,10 százalékon tartotta a jegybanki alapkamatot, az elemzői várakozásoknak megfelelően.
Piaci szakértők a kamatdöntés indoklása után úgy vélték, hogy tavasszal tovább csökkentheti az MNB az alapkamatot, miután az inflációs pályára lefelé mutató kockázatot jelent a deflációs európai környezet és a csökkenő üzemanyagár, valamint az, hogy ugyancsak márciusban kezdi el az ECB az eszközvásárlási programját.
A testület január 27-i indoklásában leszögezte, hogy az alapkamat aktuális szintje összhangban van az inflációs cél középtávú elérésével, megjegyezte ugyanakkor azt is, hogy az előző kamatdöntés óta eltelt időszakban - rövid távon - a decemberi Inflációs jelentés lazább monetáris politika felé mutató kockázati pályái felé mozdultak el a gazdasági folyamatok Megjegyezték azt is, hogy a jelenlegi monetáris kondíciók fenntartása mellett, a külső dezinflációs folyamatok ellenére még nem jelentkeztek másodkörös hatások, így az infláció az előrejelzési horizont második felében a céllal összhangban alakulhat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve