A nemzetgazdasági miniszter biztonságos vizekre evezett, miután két hete egyetlen mellékmondatával sikerült meggyengítenie a forintot. Most olyan szavakat nem ír le, mint jegybank vagy árfolyam, inkább a jó öreg magyar pesszimizmust tűzte tollhegyére.
A miniszter-recenzes e héten három amerikai üzletember közös művét vette górcső alá, akik szerint az üzleti sikert négy karakterhez lehet kötni: a nagy amerikai vállalkozók közül sokan a szívükre, mások az eszükre hallgatnak, a harmadik a bátrak csoportja, a negyedik pedig a szerencséseké. Matolcsy szerint Magyarországra is ráfér a siker, amihez szerencsére is szükségünk van. A szerencse felfogás, életérzés magatartás dolga is. Matolcsy szerint a szerénység, sőt alázatosság, ha kíváncsisággal és optimizmussal párosul, vonzza a szerencsét.
"2013-ban a magyar vállalkozók ritka jó új lehetőségekkel találkoznak majd - ígéri Matolcsy. Új vállalkozási formák, új hitelforrások, az új uniós pályázatok, megújult adórendszer, javuló üzleti környezet, új külföldi befektető, átalakuló hazai üzleti partnerek: érdemes lesz megragadni az új lehetőségeket."
A szellemi kíváncsiság is vonzza a szerencsét, ahhoz pártol aki megkérdőjelezi a megszokottat. Ezt teszi a kormány is - teszi gyorsan hozzá a miniszter. "Újból és újból kérdéseket teszünk fel és új válaszokra találunk a politikában a gazdaságban egyaránt. "Az állam megújul érdemes ezt másoknak is követni ...Ne hagyjuk ki a járatlan utat az eddig jártakért!"
"A legfontosabb azonban, hogy szakítsunk a mély magyar pesszimizmussal. Csak optimistán pártol hozzánk a szerencse, mert elkerüli a rosszkedvűt, a búslakodót, azt, aki az "úgysem sikerül" csapdájába csalta önmagát". Az első sikerek már erősítik az önbizalmat, táplálják az optimizmust. "Minél többen bízunk a növekedési fordulatban, annál közelebb jön" - zárja a sorait a recenzens.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve