Nem tettek le Munkácsy Krisztus Pilátus előtt című képének a megvásárlásáról, de annak meg kell teremteni a jogszabályi hátterét - közölte Kósa Lajos, Debrecen polgármestere sajtótájékoztatón. Most ugyan visszaszállítják a képet a tulajdonos kanadai Hamilton galériába, de nyáron szeretnék véglegesen megvásárolni, aminek az anyagi fedezete rendelkezésre áll a Magyar Nemzeti Bank értéktár programja keretében.
Kósa Lajos arra kéri a kormányt, hogy a trilógia másik darabját, a Golgotát is vásárolja meg Pákh Imre amerikai-magyar műgyűjtőtől. A harmadik alkotás, az Ecce Homo már magyar állami tulajdonban van.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkársága csütörtöki közleménye szerint a kormány célja változatlanul az, hogy a Munkácsy-trilógiát hosszú távon egyben tartsa, az Igazságügyi Minisztérium jelenleg készíti elő a műalkotások állami megvásárlásának szabályairól szóló jogszabályt. Az ügyben zajló tárgyalásokról azok végleges lezárulásáig nem adnak tájékoztatást.
A debreceni Déri Múzeum szóvivője csütörtök délelőtt közölte, hogy nem maradhat együtt Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája: a Krisztus Pilátus előtt című festmény visszatér Kanadába, miután a megvásárlásról, illetve a bérleti időszak meghosszabbításáról szóló, kormányzati szintű tárgyalások nem jártak sikerrel.
Az Igazságügyi Minisztérium három magyar igazságügyi szakértővel elvégeztette a műalkotások értékbecslését.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve