A MÁV-Volán csoport közölte, az „olcsó, egyszerű és igazságos” díjterméknek köszönhetően májustól korlátlanul lehet utazni vármegyéken, illetve országon belül a MÁV-START, a Volánbusz, a MÁV-HÉV (a héveken Budapest határáig) és a GYSEV helyközi járatain.
Több ezer, de akár több tízezer forinttal csökkenhet a családok havi közlekedési ráfordítása, amennyiben a szülők és a gyerekek is rendszeresen ingáznak a munkahelyük, illetve az iskolájuk és az otthonuk között, de hétvégi kiránduláshoz, rokonlátogatáshoz is igénybe vehetik ezeket a bérleteket, ráadásul az ország- és vármegyebérlet egy termálfürdős kisvasútra is érvényes lesz.
Az árakról és a kedvezményre jogosultak engedményeiről ide kattintva olvashat bővebben.
Jönnek az ingázóknak kedvező vármegye- és országbérletek, itt a részletes tájékoztatás
Elérhető a MÁV–Volán-csoport által létrehozott weboldal, amely a május elsejétől érvényes vármegye- és országbérlettel kapcsolatban segíti az utasok tájékoztatását és a megfelelő bérlettípus kiválasztását. Bővebben>>>Először ezen a felületen vehető meg a bérlet elővételben
Eddig mintegy 1,1 millióan töltötték le a mobilalkalmazást, amellyel naponta átlagosan 64 ezer belföldi menetjegyet és jellemzően 1000-1300 bérletet vásárolnak. Az értékesítés közel harmada már ezen zajlik, és fontos eszközévé vált a vonatközlekedéssel kapcsolatos tájékozódásnak is.
Ezért döntött úgy a MÁV-Volán-csoport, hogy elsőként a MÁV mobilalkalmazásban teszi lehetővé a vármegye- és országbérletek elővételi vásárlását.
A MÁV-Volán-csoport arra biztatta utasait, hogy böngésszék az orszagberlet.hu weboldalt, így a MÁV appban, a pénztáraknál, automatáknál is egyszerűbbé, gyorsabbá válik számukra a bérletvásárlás.
Új buszok járnak be új útvonalakat, érvényes rájuk a vármegye- és az országbérlet
Mercedes-Benz Intouro M típusú autóbuszokkal fiatalodik a Volánbusz budapesti távolsági flottája: a 14 vadonatúj jármű áprilisban áll forgalomba a fővárosból induló hosszabb autóbuszvonalakon, évente mintegy 1,1 millió utazáshoz biztosítva kényelmesebb és biztonságosabb kiszolgálást. Az új járművek május elsejétől ország- és vármegyebérlettel is igénybe vehetők, ami kedvezőbb utazási és átszállási lehetőségeket hoz a közösségi közlekedésben. Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve