A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet azzal indul, hogy azon 60. életévüket betöltött magyar állampolgárokról, akik magyarországi lakcímmel és Társadalombiztosítási Azonosító Jellel rendelkeznek, azonban a SARS-CoV-2 koronavírus elleni védőoltásban nem részesültek, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő heti rendszerességgel tájékoztatást nyújt a fővárosi és megyei kormányhivatalokat irányító miniszternek, valamint az érintett személy háziorvosának.
A kormányhivatalokat irányító Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslatot tesz az illetékes fővárosi és megyei kormányhivatalnak, az egészségügyi felsőoktatási intézmény által nyújtott felsőfokú képzésben részt vevő orvostanhallgatónak a háziorvosi szolgáltatóhoz történő kirendelésére.
A kirendelt hallgató feladata a következő:
- az érintett személynek a védőoltás beadását megelőző, a védőoltás igénybevételének lehetőségével kapcsolatos tájékoztatást nyújthat,
- ha az orvostudományi képzés első tíz félévét eredményesen teljesítette, a védőoltást is beadhatja (ezt azonban csak az érintett személy háziorvosának vagy az egészségügyi felsőoktatási intézmény kijelölt orvosának a felügyelete mellett teheti meg).
A védőoltás beadását az illető személy tájékoztatása előzi meg. A tájékoztatásnak ki kell terjednie arra is, hogy az egészségügyi adatok alapján az érintett személy milyen oltással oltható, továbbá arra, hogy a védőoltás igénybevételéhez a jogszabályban meghatározott szabályok szerinti, az önkéntes koronavírus elleni védőoltásra történő regisztráció szükséges.
Ha az illető elfogadja az oltást, akkor helyben regisztrálják, míg ha elutasítja, akkor arról írásban kell nyilatkoznia.
A védőoltás - az érintett személy választása szerint - a háziorvosi rendelőben, illetve az érintett személy lakóhelyén vagy tartózkodási helyén is beadható.
A kirendelt medikusokkal az egyetem munkaszerződést köt. A kapott bérük - adózás szempontjából - jövedelemnek minősül - áll a kormányrendeletben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve