Pest és Nógrád megye között kóborol az a medve, amelyet az elmúlt hetekben több helyen észleltek a térségben. A szakértő szerint meg kell tanulnunk együtt élni ezekkel az állatokkal - írja az Infostart.
A Nógrád megyei Bercel polgármestere, Batta Tibor szerda délelőtt írta ki a település Facebook-oldalára, hogy medvenyomokat találtak a Szalasi út környékén. Ezt jelezték a Bükki Nemzeti Parknak, amely szakértőket küldött a helyszínre, de a nyomokat addigra elmosta az eső.
A polgármester csütörtök délután már azt közölte Bercel közösségi oldalán, hogy "a medve jelenléte településünkön nem bizonyítható".
Máshol viszont minden kétséget kizáró módon, egyebek mellett vadkamerák képeivel igazolták, hogy egy fiatal, 300-400 kilogrammos medve kóborol Pest és Nógrád megyében. Az állat járt már Acsán, Galgamácsán, Aszódon, Ikladon, Kartalon, Erdőkürtön és Vanyarcon is.
Székely János, a veresegyházi medveotthon szakmai vezetője szerint a képek alapján ugyanarról a medvéről lehet szó.
"Hasonló nagyságú, ugyanolyan erős marral rendelkezik, tehát egy jó kondiban lévő medvét láthatunk a képeken" – mondta a szakértő, és szerinte nem annyira meglepő, hogy a medve jól érzi magát Pest megyében, mert "kukorica van kint a szórókon, a medve pedig szereti a kukoricát", és ez egy egyszerű táplálékszerzési lehetőség.
"Ha már élt emberi közelségben, akkor este fog mozogni a medve, mivel jó kondiban van, valószínűleg megtalálja a megfelelő táplálékmennyiséget kint a vadonban, és reméljük, hogy nem akar települések belsejében hulladéktároló edényekből táplálkozni" – tette hozzá.
Székely János nem tartja kizártnak, hogy a medvék több száz év után újra megtelepszenek Magyarországon, ezért meg kell tanulnunk együtt élni velük.
"Nem számít az ember a medve táplálékának, nem bánt minket, de vannak bizonyos szabályok, amiket be kell tartani, és akkor gond nélkül éldegélhetünk egymás mellett" – mondta a szakember.
Ennek érdekében érdemes elkerülni a medve által látogatott erdőket, illetve betartani azokat a jó tanácsokat, amelyek egyebek mellett a Bükki Nemzeti Park és a WWF Magyarország honlapján is megtalálhatók.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve