Tavaly komoly természeti károkkal kellett szembenéznie a magyar mezőgazdaságnak. A nehézségek költségeit a kockázatkezelési rendszer különböző intézkedései enyhítik a gazdálkodók számára – kommentálta a miniszter a lépéseket.
A legnagyobb termelői közösséget és legnagyobb területet lefedő, legrégebben működő kárenyhítési alap termelői befizetésekből és állami hozzájárulásból összeálló forrásai terhére a Magyar Államkincstár 135 824 hektár károsodott mezőgazdasági terület után fizette ki a 2021. évi kárenyhítő juttatásokat.
Nagy István szerint a kárenyhítő juttatások összegének megközelítően 80 százalékát aszálykárra fizették ki. Annak érdekében, hogy a gazdálkodók aszálykár után is igénybe tudják venni a kárenyhítő juttatást, 2021 október 13-án országos aszály került kihirdetésre. A második legjelentősebb összegű, a teljes kárenyhítési összeg mintegy 12 százalékát kitevő kárnem a tavaszi fagykár volt 2021-ben. A miniszter azt is elmondta, hogy a Magyar Államkincstár a 2021. évi kárenyhítő juttatások kifizetését a több mint 5800 mezőgazdasági termelő részére mindösszesen csaknem 11,3 milliárd forint értékben folyósítja.
A politikus arra is kitért, hogy a minisztérium átfogó agrárpolitikai intézkedésekkel is segíti a termelőket a kihívások kezelésében, többek között a termelési- és jövedelembiztonságot nyújtó közvetlen és nemzeti támogatásokkal, beruházási hozzájárulásokkal és kedvezményes hitelkonstrukciókkal. Emellett hazánk működteti Európa egyik legfejlettebb, 2021-től négypilléressé vált kockázatkezelési rendszerét. A tárca aktív agrárdiplomáciájával, agrármarketing tevékenységével és termelői piacok építésével is hozzájárul a termelők értékesítési biztonságának növeléséhez.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve