Megrendülve tudatjuk, hogy Benkő Laci (1943-2020), az Omega együttes alapítója, hosszas betegség után elhunyt.
A magyar rockzene meghatározó alakját rajongók és tisztelők milliói gyászolják itthon és külföldön egyaránt - olvasható a bejegyzésben.
Benkő László középiskolás korában kezdett zenélni, rövid ideig tagja volt a Benkó Dixieland Bandnek, majd a Próféta együttesben játszott, amely az Omega egyik elődjének tekinthető.
Az Omega fennállását 1962. szeptember 23-ától számítják. Az együttes első évtizedében Benkő szerepköre többször változott: kezdetben zongorán játszott, majd orgonán és alkalmilag énekelt. 1968-tól Presser Gábor személyében másik billentyűse lett az együttesnek, ekkor Benkő többféle hangszeren játszott: furulyán, trombitán, citerán, időnként zongorázott is az orgonán játszó Presser mellett. Presser távozása óta viszont kizárólag billentyűs hangszereken játszik, beleértve a szintetizátort, amit 1973-ban az Omega használt először Magyarországon.
Az Omega jelenlegi tagjai közül ő alkotott és játszott legtöbbet önállóan, illetve más produkciókban. 1980-ban mutatták be a Planetáriumban az Űroperát, aminek a zenéjét írta, 1982-ben pedig megjelent első szólóalbuma (Lexikon). Az 1990-es évektől szerepelt a Rádiókabaré műsoraiban is, leginkább Ihos Józseffel együtt. 2002-ben alapította meg az instrumentális szintetizátorzenét játszó B-Project együttest. 2006-tól rendszeres vendégszereplője volt a Bulldózer együttes koncertjeinek. 2009-től a szombathelyi Weöres Sándor Színház zenei vezetője. 2013-tól rendszeresen fellép a Megapolis tribute együttessel, amivel kizárólag az Omega együttes dalait játsszák. 2017-ben májrákkal diagnosztizálták, kitartó küzdelem után felépült, de a koncertezést ez idő alatt se hagyta abba. Újabb betegségei miatt idén nyáron ismét kórházba került, tüdeje bevizesedett, ismét műteni kellett.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve