A politikus 2018. március 4-én, vasárnap éjjel lett rosszul lakásában, ahonnan kórházba szállították, ahol életét veszítette.
A feleségét a kórház nem értesítette, ezért csak másnap, látogatása során tudta meg, hogy férje elhunyt. Halála körülményeit kivizsgálják - olvasható a portálon.
Kapcsolódó
Még 1998-2002 között a MIÉP, majd 2010-2014 között a Jobbik országgyűlési képviselője volt.
A párt közleménye szerint "a párt elnöksége megdöbbenve értesült a szomorú hírről, és kimondja mindazok felelősségét halálában, akik életét úgy a múltban, mint a jelenben megnehezítették. A magyarság érdekeit képviselők üldözése ma is a hatalom és az abban megbúvó idegen érdeket képviselők alaptevékenysége, így a magyarság legjobbjait életük ellehetetlenítését úgy a diktatúra évtizedeiben, mint a jelenlegi átmeneti időszakban megbízás alapján viszik tovább."
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve