A tavaly májusban fagykárt szenvedett mezőgazdasági termelők így a szaktárca pénteki közleménye szerint 2012. augusztus 31-ig nyújthatják be hitelkérelmeiket a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által megjelölt hitelintézetekhez. Tavaly a májusi fagyok után mintegy 4000 gazdálkodó jelentett kárt a területe szerint illetékes megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságánál.
A VM a 100 százalékban kamat- és költségtámogatott fagykárhitelre 8 milliárd forint keretösszegű kedvezményes hitelt biztosít az MFB közreműködésével a tavaly fagykárt szenvedett gazdálkodók megsegítésére. A tárca azokat a károsult gazdákat is szeretné segíteni, akik felismerve az öngondoskodás jelentőségét, most kötnek mezőgazdasági biztosítási szerződést. Akinek nincs biztosítási szerződése, az is igényelhet hitelt, de csak az egyébként járó kamattámogatás felére lesz jogosult az uniós szabály alapján.
Az MFB Fagykár 2011. Forgóeszköz Hitelprogramban a gazdálkodók minimum 500 ezer és maximum 10 millió forint kamat- és költségmentes hitelt kaphatnak, amelynek futamideje legfeljebb 20 év. A hitel összegét a károsodás mértékével arányosan állapítják meg. Százszázalékos károsodás esetén hektáronként 1,6 millió forint hitel igényelhető, amennyiben a károsult termelő rendelkezik megfelelő mezőgazdasági biztosítási szerződéssel. A hitelfelvevő kedvezményes díjú intézményi kezességvállalást igényelhet, amelyet az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány biztosít.
A hitelprogramban 2012. október 31-ig megkötött szerződésekhez kamat- és költségtámogatás, valamint kedvezményes díjú kezességvállalás párosul, a programban részt vevő takarékszövetkezetek listája az MFB honlapján érhető el.
A rendelet június 29-től hatályos.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve