Boros Péterné, a munkabeszüntetést szervező Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke a lappal közölte, megtartják a hétfőre hirdetett köztisztviselői, közalkalmazotti sztrájkot a munkavállalók, az önkormányzatoknál reggel 8 és 10 óra között szünetel az ügyintézés, kivéve a sürgős eseteket, de a munkavállalók bemennek a munkahelyükre.
Boros Péterné emellett elmondta: csütörtökön ülést tartott a Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanács az érintettek bérrendezésével kapcsolatos kérdésekben, de előrelépés nem történt. Az egyeztetések várhatóan két hét múlva folytatódnak.
Kapcsolódó
A sztrájkban a Magyar Államkincstár dolgozói, valamint a vízügy munkavállalói nem vesznek részt, mivel ők már kaptak ígéretet a fizetések rendezésére - tette hozzá.
A MI úgy tudja, a közalkalmazottak, köztisztviselők béremeléséről előreláthatólag csak őszre várható döntés, a bérrendezés pedig azokat az elsősorban önkormányzati munkavállalókat érintené, akik kimaradtak a közigazgatási átszervezésekből, így nincs életpályamodelljük.
A lap kérdésére Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzatoknál foglalkoztatottak, vagy a belügyi közalkalmazottak esetében a régi, mára elavult, felülvizsgálandó bértáblát alkalmazzák, sokan a garantált bérminimumért dolgoznak, így az esetleges emelésnek szükségszerűen be kell következnie.
A lap idézi Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert, aki a csütörtöki Kormányinfón arról beszélt, hogy az önkormányzatoknak kellene rendezniük dolgozóik bérét. Lázár ezzel kapcsolatban megjegyezte: tavaly hat és fél milliárd forintot fizettek ki a települések különböző jogcímeken jutalmakra, amiből béreket is emelhetnének. A miniszter későbbre ígért döntést a dolgozók bérrendezésének mikéntjéről.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve