A Napi Gazdaság hétfői számának cikke
A villamosenergia- és a földgáztörvény módosításával menekülne előre a kormány az elveszített rezsiperek kapcsán. A Fővárosi Törvényszék nemrégiben a gázszolgáltatóknak már igazat adott abban a felülvizsgálatban, amelyben a cégek a Magyar Energia Hivatal (MEH) ármegállapító rendelete jogellenességének kimondását kérték. Az energiacégek álláspontja szerint a MEH eljárása nem vette figyelembe, hogy a január elsejétől érvényes új terhek (közműadó, tranzakciós illeték, illetve a Robin Hood-adó kulcsának 31 százalékra emelése) indokolt költségnek számítanak. Ezek figyelmen kívül hagyásával pedig nem az indokolt tőke- és működési költséget állapította meg a hivatal.
A jogszabály szerint a díjakat "a hatékonyan működő engedélyes vállalkozások indokolt működési és tőkeköltsége, illetve összehasonlító elemzések alapján a legkisebb költség elvének érvényre juttatásával úgy kell meghatározni", hogy az a cégeket rövid és hosszú távon gazdálkodásuk hatékonyságának, illetve a szolgáltatás minőségének "folyamatos javítására és az ellátásbiztonság növelésére ösztönözze". A MEH várhatóan fellebbviteli fórumhoz fordul, a mostani módosítással pedig borítékolható, hogy milyen döntésre jut majd a bíróság.
- A rezsicsökkentés mindenek felett áll
- Nem háríthatja át az energiacég a tranzakciós illetéket
- Önálló árkalkuláló szervezet jön létre
A Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter jegyezte, a hét végén benyújtott törvénymódosító javaslat azonban kimondaná, hogy az energiacégek nem háríthatják át a tranzakciós illetéket, illetve a Robin Hood-adót és a közművezeték-adót a fogyasztókra, e tételek semmilyen formában nem számíthatók bele az árképletbe, azokat a cégek "önállóan viselik". A javaslat más módon is felkészül a MEH-határozatot jogellenesnek kimondó bírósági döntésre, kimondja ugyanis, hogy az ármegállapítás hatályon kívül helyezésére csak a rendszerhasználati vagy csatlakozási díjakat megállapító új határozat jogerőre emelkedésével van mód − vagyis az új szabályozás megszületéséig a rezsicsökkentést meghatározó árképlet marad hatályban. Ez a rendelkezés a fejlesztési miniszter javaslata szerint a folyamatban lévő ügyekre is érvényes, mind a gáz-, mind az áramszolgáltatókra vonatkozik.
A változtatásra azért volt szükség, mert amennyiben a jelenlegi állapot szerint születne meg a jogerős döntés, a törvényszék új ármegállapítási eljárásra kötelezné a hivatalt, ez pedig végső soron a rendszerhasználati díjak és így a január elsejétől csökkentett végfelhasználói árak módosítását eredményezné(amellett, hogy a cégek egy külön eljárásban emellett kárigényt is benyújthatnak.
Csúcshivatalt kapnak a közművek
A kormány Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal néven hozná létre a közüzemi szabályozás csúcsszervét, amely a Magyar Energia Hivatal jogutódja lesz − derül ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter törvényjavaslatából. Az új szerv feladata az áram- és gázszolgáltatás mellett a távhő- és a víziközmű-szektor, illetve a hulladékgazdálkodás árszabályozását végezné önállóan (vagyis nem csupán a minisztérium előkészítő szervezeteként, az árszabályozást a hivatal elnöke saját rendeletében állapítaná meg). A hivatal felügyelné emellett a biztonsági földgázkészleteket is. Az új szerv elnöke és legfeljebb öt elnökhelyettese hét évre kapna mandátumot, az elnök fizetése a KSH által mért előző évi havi bruttó átlagkereset tízszerese lenne (a tavalyi számok alapján 2,23 millió forint), az alelnökök kilencszeres szorzóval számolhatnak.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve