A két miniszter, mint a Magyar-Orosz Kormányközi Gazdasági Együttműködési Bizottság (KKB) társelnökei áttekintik a kétoldalú gazdasági együttműködésünk aktuális kérdéseit. A társelnöki találkozó célja a Magyar-Orosz KKB soron következő, VII. budapesti ülésének előkészítése, a további menetrend meghatározása - olvasható a közleményben.
Január 31-én a Nemzetgazdasági Minisztérium még azt közölte a Napi Gazdaság érdeklődésére, hogy "nincs tervben, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter külön delegációval a közeljövőben Moszkvába utazzon."
A változást az magyarázza, hogy információink szerint Orbán Viktor január végi moszkvai látogatásán született megállapodás a szaktárca vezetőjének most bejelentett oroszországi útjáról. (Matolcsy György még Fellegi Tamástól "örökölte" a társelnöki posztot, ám eddig nemigen foglalkozott az orosz ügyekkel.) A látogatás egyik eredménye lehet, hogy a két társelnök kitűzi a bizottság ülésének időpontját.
Korábbi információink szerint a miniszter novemberben, az utolsó pillanatban elhalasztott moszkvai találkozóján az orosz fél egyebek közt a paksi atomerőmű bővítésében való részvételről, a Malévban bennragadt 120 millió eurós Vnyesekonombank-követelésről, a Déli Áramlatról, valamint a 2020-as világkiállítás megrendezésére irányuló orosz pályázat magyar támogatásáról tárgyalt volna. (Úgy tudjuk, ezek a témák azóta is a napirenden vannak.) Az utóbbit valószínűleg támogató Budapest akkor két témát javasolt megbeszélésre: a magyar államkötvények orosz vásárlását, illetve az ISD Dunaferr Zrt.-ben lévő többségi Vnyesekonombank-részesedés eladását. Az államkötvény-sztori Orbán Viktor moszkvai látogatása kapcsán is előkerült, ám a kormány tagadta, hogy lett volna ilyesmiről szó.
Visszajárunk az orosz fővárosba
Orbán Viktor január végén már járt Moszkvában, akkor főképp energiapolitikai kérdések kerültek napirendre, így például szó volt arról, hogy orosz cégek részt vennének a magyar energiaipari beruházásokban. A miniszterelnök ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a magyar kormány bátorítja Oroszország magyarországi befektetéseit, kifejezetten szeretné megőrizni a két ország közötti energetikai együttműködést, és az energiarendszer bővítésében is számít "Oroszország nagyszerű szakmai felkészültségére, világszínvonalú technológiájára"."Mi, magyarok tisztában vagyunk azzal, hogy Oroszország milyen fontos partnerünk. Tisztában vagyunk Oroszország súlyával és jelentőségével is, de a tiszteletet, amelyet Oroszország iránt érzünk, elsősorban nem Oroszország mérete, hanem kultúrája váltja ki belőlünk, és az orosz kultúra iránti tiszteletünk adja meg az alapját a jó gazdasági együttműködésünknek" - fogalmazott akkor Orbán Viktor
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve