Az eredmények kedvezőek: a vizsgált közel három hónap során 111 halálos baleset történt az utakon ezek összesen 115 halálos áldozatot követeltek, szemben az előző év azonos időszakával, amikor 126 balesetben 144-en veszítették életüket. Az idei második negyedévben 1287-en szenvedtek súlyos sérülést, míg egy évvel korábban 1423-an.
A szupertraffipax-bizonyítvány legfontosabb adatai:
- A vizsgált időszakban több mint 79 ezer határozatot született közlekedési szabálysértés miatt.
- A szupartraffipaxok által rögzített jogsértések meghatározó többségét a sebességtúllépések adják.
- A szupertraffipax-bizonyítvány alapján az utánfutóval közlekedők mellett a 3,5 tonnát meghaladó gépkocsik sofőrjei is nagyobb arányban követtek el sebességtúllépést. Ők sztrádán maximum 80 km/h-val mehetnek, lakott területen belül 50 km/h, lakott területen kívüli úton pedig 70 km/h a megengedett legnagyobb sebesség, függetlenül attól, hogy sebességkorlátozó tábla ennél magasabb értéket jelez
- A rendőrség szerint a balesetek bekövetkezésének egyik meghatározó oka a sebességtúllépés.
A rendőrség reméli, hogy a következő időszakban tovább javul a baleseti statisztika, ezt pedig rendszeres és technikai oldalról is támogatott ellenőrzésekkel lehet elérni. A rendőrség egy adatgrafikát is készített a szupertraffipaxok eredményeiről, ami alább látható. (A képre kattintva jön elő a teljes adatgrafika.)

Ha tetszett a cikk, a Bukszát szeretheti a Facebookon is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve