Június 30-a helyett szeptember 1-jéig kell végrehajtani a kisvállalatok által üzemeltetett pénztárgépeknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz való online bekötését - közölte a kabinet döntését Giró-Szász András kormányszóvivő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter múlt pénteken közölte az MTI-vel - miután egyeztetett a legfontosabb kereskedelmi érdek-képviseleti szervezetek vezetőivel -, hogy javasolja a kormánynak: fontolja meg a kiskasszák online bekötésével kapcsolatos június 30-i határidő két hónapos kitolását. A kormányszóvivő szerdán azt mondta, e két hónapnak elegendőnek kell lennie a biztonságos átállásra.
Az online összeköttetésre alkalmas kiskasszák beszerzésére vonatkozó időpont kitolása azonban nem változtat a beszerzési támogatások benyújtására vonatkozó december közepi határidőn - hangsúlyozta Giró-Szász András.
Kérdésre válaszolva szólt továbbá arról, hogy az online összekötésnek már a híre is jelentősen javította az áfabefizetési morált, ami plusz bevételt jelent, ráadásul a kiskereskedelmi forgalom is nőtt. A szaktárca szerint ez a két tényező kompenzálja a két hónapos határidőkitolást - mondta a szóvivő, megjegyezve, ha mindez mégsem lenne elég, a tartalék is rendelkezésre áll a kompenzációra.
Ugyancsak kérdésre Giró-Szász András közölte: a reklámadó nem volt téma a keddi kormányülésen, még folyik Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár és a reklámszövetség tagjai közötti egyeztetés.
PWC - Kkv-turbo
Ha szeretné megtudni, hogyan néz ki vállalkozása a befektetők, külső finanszírozók, lehetséges üzleti partnerek szemével, a PwC online szolgáltatáscsomagja segít Önnek. Készüljön fel a finanszírozókkal való tárgyalásra a KKV Turbóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve