A Napi Gazdaság keddi számának cikke
Az arany és az olaj piacán tapasztalható zuhanás várhatóan kevésbé lesz hatással az élelmiszerekre, hiszen a búza és a kukorica esetében továbbra is elsősorban az időjárási tényezőket veszik figyelembe a piaci szereplők. A múlt heti áremelkedést a várva várt esőzések hiánya okozta a fő gabonatermő területeken, míg a kínai GDP-adat hatására a szakértők máris visszafogták fogyasztással kapcsolatos várakozásaikat, a korábban becsült 59,2 millió tonnás búzaimport után már csak 58 millió tonnát várnak. Kína a világ második legnagyobb gabonafelhasználója, így kereslete az egész piacra komoly hatással van. A lassulás jeleit látva hétfőn a búza jegyzése közel 3 százalékot esett. A kukorica megúszta 1,2 százalékos eséssel, a zab viszont négy százalékkal szakadt be.
A Nemzetközi Gabonaszövetség arra számít, hogy idén átlagos időjárás mellett az egy évvel korábbinál 3 százalékkal nagyobb területről 4 százalékkal több búzát takarítanak be, ez az elmúlt négy év legnagyobb vetőterületét jelentené. Az időjárásról azonban a korábbinál lényegesen rosszabb hírek érkeznek, az amerikai hatóságok adatai szerint március végén az őszi búza állományának 34 százaléka minősült jó vagy kiváló minőségűnek, szemben a tavalyi 58 százalékkal, a gyengének minősíthető nyersanyag aránya ezzel párhuzamosan 12 százalékról 30 százalékra emelkedett.
A magyarországi helyzetről egyelőre korai lenne bármit is mondani, leghamarabb május körül derülhet ki, milyen lesz az idei termés. A Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal (NÉBIH) adatai szerint a szemes kukorica és a silókukorica vetésterülete csökkent az egy évvel korábbihoz képest, vetőmagot azonban 4 százalékkal nagyobb területen vetettek. A szemes kukorica teljes vetésterületét 1,232 millió hektárra teszik, azonban a hosszúra nyúlt tél és az április eleji esők miatt ebből mindössze 450 ezer hektáron végeztek a vetéssel április 8-ig.
Az ipari fémeknél az arany piacához hasonló vérengzés volt tapasztalható, minden termék ára két százaléknál nagyobbat esett. Ezen belül is kilógott a sorból a réz, amely 3,7 százalékkal lett olcsóbb a hétfői kereskedés első felében. Közben az alumínium 2,3 százalékkal, a cink pedig 2 százalékkal ért kevesebbet, míg a nemesfémek közül a platina 4,4 százalékot, a palládium pedig 5,7 százalékot bukott. Az ipari fémek esetében a tőzsdei árak jellemzően a gazdasági kilátásokkal mozognak együtt, a mostani beszakadás is szinte természetesnek mondható a Kínával kapcsolatos aggodalmak miatt, hiszen egy lassuló gazdaság a korábban vártnál kevesebb nyersanyagot használhat fel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve