A kutatás során a megkérdezettek 24 százaléka állította, hogy sportol, további 42 százalék korábban végzett ilyen tevékenységet, de már felhagyott vele, a válaszadók 34 százaléka pedig soha nem is sportolt. A nem sportolás elsőszámú indoka az időhiány, a válaszadók 19 százaléka jelölte meg ezt, míg 17 százalékuk lustaságra hivatkozott.
A válaszadók 14 százaléka egészségügyi állapota miatt nem végez ilyen tevékenységet. Azok az idősek, akik soha nem sportoltak leginkább (21 százalék) azzal magyarázzák ezt a döntésüket, hogy megítélésük szerint sport nélkül is eleget mozognak - derül ki a 4Life Direct felméréséből.
Kapcsolódó
Mindössze a megkérdezettek harmada tud a lakóhelyéhez közel direkt idősek számára kialakított sportolási lehetőségről - ez az arány jelentősen magasabb a budapesti lakosok esetében (40 százalék), míg a községekben, falun élők kisebb arányban tudnak ilyenről (28 százalék). A válaszadók 19 százaléka szerint nincs ilyen típusú sportolási lehetőség a környékükön, a megkérdezettek közel fele pedig nem tud róla, hogy lenne ilyen.
Az eredmények alapján a sportolás független az életkortól, a nemtől, vagy az aktivitástól, vagyis például a nyugdíjasok ugyanakkora arányban sportolnak, mint azok, akik még aktívak.
A megkérdezett 50 év felettiek túlnyomó többsége hetente többször is fogyaszt gabonaféléket, pékárut, tejtermékeket, gyümölcsöt, zöldséget és húst is. A napi szintű fogyasztásban a pékáruk állnak az első helyen, illetve minden második válaszadó naponta fogyaszt tejterméket és gyümölcsöt. Zöldség azonban már csak 31 százalékuk, hús pedig csak ötödük asztalára kerül minden nap. Az édesség kevésbé fogyasztott kategória, a válaszadók fele fogyaszt ilyesmit hetente többször is. Alkoholt önbevallás alapján ötödük fogyaszt hetente többször is, 5 százalék pedig naponta.
A heti többszöri fogyasztási adatokat vizsgálva kiderül, hogy a nyugdíjasok magasabb arányban fogyasztanak gabonaféléket, pékárut, tésztát, húst, valamint alkoholt, mint azok, akik még nem vonultak nyugdíjba.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve