A parlamentben a vidéki képviselőknek el kell érniük, hogy 2025-re vagy 2030-ra minden belterületi utat leaszfaltoznak - jelentette ki.
A térség országgyűlési képviselője közölte, a választókerületében az utcák 25-30 százaléka nincs leaszfaltozva.
Kapcsolódó
Lázár János elmondta, a következő hetekben a választókerületében mind a 19 településen találkozik a képviselő-testületekkel, hogy egyeztessen a folyamatban lévő és tervezett fejlesztésekről. Úgy fogalmazott, a ciklus egyik legfontosabb kérdése, miként lehet a fiatalokat megszólítani, választ adni arra a kérdésre, miért érdemes helyben családot alapítani.
A politikus reálisnak nevezte a miniszterelnök által megfogalmazott célt, hogy 2030-ra Magyarország az Európai Unió öt legjobb helye közé tartozzon.
Az 1990 óta elért fölzárkózás megkérdőjelezhetetlen, az pedig, hogy a következő 12 évben tudunk-e nagyobbat előrelépni jövedelemben, infrastruktúrában, életlehetőségekben, csak rajtunk múlik - hangsúlyozta.
Lázár János szerint azok a programok működnek hatékonyan, amelyekben a választópolgároknak nem megmondják, mit kell csinálniuk, hanem közösen határozzák meg a célokat. Ezért azt javasolta a képviselő-testületnek, kérdezzék meg az embereket, mire volna a településen szükség az életminőség javításához.
A kép forrása: Pixabay.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve