A lap szerint a találkozón a miniszterelnök azt közölte a médiumok vezetőivel, hogy a jövőben a közmédiára támaszkodik a kormány, őket pedig nem kívánja tovább támogatni.
A VS.hu arról ír, hogy a miniszterelnök mások mellett Gajdics Ottót, a Lánchíd Rádió főszerkesztőjét, Borókai Gábort, a Heti Válasz vezetőjét, Liszkay Gábor és Élő Gábor Magyar Nemzet, illetve Mno.hu főszerkesztőt; valamint Bencsik Andrást, a Demokrata első emberét hívta meg.
A találkozón elhangzottakat ismerő források szerint Orbán Viktor arról beszélt, hogy a jövőben a közmédiát tekinti a legfontosabb csatornának a kormány és a Fidesz üzeneteinek közvetítésére.
A lap megkereste az érintetteket is, többeket el is ért, az információt azonban senki sem cáfolta, mindössze annyit tudtak meg, hogy a találkozón "jóval szélesebb kör vett részt",
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve