Úgy tűnt, hogy a Nemzet Adó- és Vámhivatal (NAV) teljesen leállt a korábban szép bevételeket eredményező vagyonosodási vizsgálatokkal, a helyzet mégsem ez - olvasható a Magyar Nemzetben (MN).
A lap azonban a hivatal évkönyvére hivatkozva azt írja, hogy 587 ilyen eljárást folytattak le a NAV munkatársai 2016-ban. Ez a szám azért meglepő, mert a Magyar Nemzet egy tavaly márciusi közérdekűadat-igénylésére még azt a választ küldte a NAV, hogy nincsenek adataik az évben addig indított vagyonosodási vizsgálatokról. Az adóhivatalt államtitkári minőségben vezető Tállai András pedig egy hónappal később egyetlen eljárásról számolt be a lapnak.
Kapcsolódó
Az MN értesülései szerint a revizorok nagy találati pontossággal dolgozhattak, mert az eljárások mintegy 70 százaléka, több mint 400 vagyonosodási vizsgálat tárt fel eltitkolt jövedelmet a magánszemélyeknél, a megállapított nettó adókülönbözet pedig jócskán meghaladta a 20 milliárd forintot.
Tíz éve még tömegével indította ezeket a vizsgálatokat az adóhivatal, azonban a 2010-es kormányváltás új szemléletet is eredményezett - emlékeztet a napilap.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve