A képviselők úgy ítélték meg, hogy Nógrád és Hont vármegye közös története rövidnek mondható, és a Honttól átcsatolt három település nem nevezhető a múltat továbbörökítő kapcsolódási pontnak, így a megyenév módosítása éppen a történelmi folytonosságot nem tükrözné - írta a portál.
A közgyűlés ülésén Skuczi Nándor (Fidesz-KDNP) elnök ismertette: a Miniszterelnökséget akkor vezető miniszter, Lázár János 2017 márciusában kérte, hogy az önkormányzat alkosson véleményt a kérdésben. A miniszter azért javasolt névváltoztatásokat, mert úgy gondolta, hogy a megyék elnevezései ma sem tükrözik teljesen a történelmi Magyarország vármegyéinek örökségét.
Kapcsolódó
A megyei közgyűlés elnöke szakmai állásfoglalást kért a megyei levéltártól, amely szerint a gazdaságföldrajz, oktatás, kultúra területén csak eseti jelleggel, felszínesen lehet bemutatni kapcsolatot a megyék között, így nehezen határozható meg a Hont megyei identitás Nógrád megyéhez viszonyítva.
Az első világháború után a szétszabdalt Hont megye 19 települése került ideiglenesen Nógrádhoz, majd a második világháború után visszaállították az 1938 novembere előtti határokat, és már csak három egykori Hont megyei település maradt. A mai napig Drégelypalánk, Hont és Ipolyvece képviseli Nógrádban az egykori Hont megyei településeket. A Magyarországon maradt honti települések többsége Pest megyéhez került, valószínűleg ez indokolta, hogy Pest megye önkormányzata vizsgálta a Pest-Pilis-Hont megye névváltozatát.
A Nógrád megyei képviselők kérdések, észrevételek nélkül, egyhangúlag hozták meg a döntést.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve