Az Emberi Erőforrások Minisztériumában Gaskó Istvánnak, a Liga Szakszervezetek elnökének kezdeményezésére és részvételével csütörtökön megbeszélést folytatott Balog Zoltán miniszter, Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár, valamint Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke.A tanácskozás eredményeként a felek megállapodtak abban, hogy ismét tárgyalóasztalhoz ülnek egy, a PDSZ által aggályosnak tartott kérdés: a pedagógusok új munkaidő számításának ügyében. Mendrey László, a PDSZ elnöke a Napi Gazdaságnak elmondta, hogy az új, kormányzati elképzelés, amely a heti 32 órás tanrendről szólna, tömeges pedagógus elbocsátásokat eredményezne. Ezek a tervek ebben a formájukban tehát nem megvalósíthatók, így a leépítések megakadályozása érdekében készek csak ismét tárgyalni a PDSZ-tagok. Mendrey szerint pozitív elmozdulást tapasztaltak a mai megbeszélésen.
A megállapodás értelmében Mendrey László vállalta, hogy kezdeményezi a PDSZ pedagógussztrájkra szóló felhívás visszavonását. Az érettségi vizsgákat ennek értelmében nem veszélyeztetheti a korábban meghirdetett esetleges munkabeszüntetés. Információink szerint a PDSZ több tagja értetlenül áll a történtek előtt, múlt heti választmányi ülésükön ugyanis mindössze az esetleges talákkozó tényét erősítették meg, időpontot akkor nem tűztek ki. A munkabeszüntetés lehetőségéről pedig egyáltalán nem esett szó.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve