A középfeszültségű hálózat hibáit már mindhárom - Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala - megyében kijavították. A szakemberek most a kisfeszültségű hálózatot ért károkat hárítják el. A legsúlyosabb a helyzet az Őrségben: Bajánsenyén és Kercaszomorban a falu villamos hálózatának kétharmadát megsemmisítette a vihar, itt gyakorlatilag új hálózatot kell építeni.
A szóvivő kiemelte: a szolgáltató most is teljes létszámmal, a Tiszántúlról és a Dél-Dunántúlról átcsoportosított szakemberekkel, külső partnerek bevonásával, a katasztrófavédelem támogatásával dolgozik az áramhálózatot ért súlyos sérülések javításán. Ugyanakkor még szombaton és vasárnap is nagy számban érkeztek újabb bejelentések károkról.
Kapcsolódó
Az E.ON számításai szerint a hibák javítása hétfőre is áthúzódhat.
Csütörtök este a nyugat-dunántúli régióban 120 ezer fogyasztónál szűnt meg az áramszolgáltatás a vihar miatt. Széttörtek a kisfeszültségű hálózatoszlopok is, az orkánerejű szél szétszaggatta a vezetékeket, amelyek javítása hosszabb időt vesz igénybe.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve