Ezzel az országgyűlés arra szólította fel a kormányt, hogy a kormányrendelettel kihirdetett veszélyhelyzetet szüntesse meg - olvasható a portálon. Ez a szavazást követő napon, vagyis kedden lesz hatályos, hogy a kormány ennek pontosan mikor tesz eleget, egyelőre még nem világos.
A rendkívüli jogrendet és veszélyhelyzetet márciusban rendelték el az ország teljes területére a koronavírus-járvány miatt. Ennek értelmében többek közt beutazási tilalmat rendeltek el több járvány sújtotta országból, a hazaérkezőknek pedig karanténba kellett vonulniuk. Továbbá a kormány megtiltotta a 100 főnél nagyobb beltéri, valamint az 500 főnél nagyobb kültéri rendezvények megtartását.
A rendkívüli jogrend megszűnésével együtt nem szűnik meg az összes vészhelyzet alatt bevezetett intézkedés, ugyanis ezzel együtt átmeneti szabályokról is döntött az Országgyűlés. Ennek értelmében például december 31-ig fennmarad a hiteltörlesztési moratórium és az érintéssel történő bankkártyás fizetés limitjének 15000 forintra történő emelése, és megmarad az operatív törzs is, amely majd a járvány második hullámára való felkészülést irányítja.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve