A MÚSZ szombati közleményében jelezte: ezt követően kerülhet sor a jelölő bizottság tagjainak felkérésére, valamint a rendkívüli tisztújító közgyűlés összehívására. Gyárfás Tamás szerdán az MTI-n keresztül tette közzé szándékát, hogy 23 év után lemond a MÚSZ elnöki tisztségéről. A magyar válogatott ugyanezen a napon utazott Windsorba, a rövidpályás vb-re. Természetesen a csapattal tartott - több edzőtársával, köztük elnökségi tagokkal egyetemben - Hargitay András szövetségi kapitány is, aki úgyszintén tagja a MÚSZ vezető testületének.
Ezért a szövetség elnökségi ülésére csak a válogatott hazaérkezését követően, december 14-én kerülhet sor, ahol Gyárfás Tamás személyesen kívánja tájékoztatni az elnökség valamennyi tagját döntése hátteréről.
Gyárfás jelenleg a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) alelnökeként tartózkodik Windsorban, ahol többek között a FINA Executive, majd a FINA Bureau ülésén vesz részt.
Gyárfás Tamás távozásának előzménye, hogy Hosszú Katinka november 15-én több dolgot is kifogásolt és számon kért a szövetségen, egyúttal lemondásra szólította fel az elnököt. Másnap Gyárfás sajtótájékoztatón jelezte, nem kíván lemondani, ugyanakkor mindent megtesz majd, hogy a problémákat megoldják. Még aznap előbb Gyurta Dániel, azután Kapás Boglárka szólalt meg az ügyben, jelezve, hogy szerintük is vannak gondok, "nincs rend" a magyar úszásban. Aznap még csatlakozott hozzájuk a többek között Bernek Pétert képviselő cég, majd a Verrasztó testvérek, Dávid és Evelyn, valamint Kozma Dominik jelezték, egyetértenek abban, hogy vannak gondok a sportágban, és a magyar úszósport jövőjét érintő reformokat szorgalmaztak.
November 21-én Hosszú Katinka, Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Bernek Péter, Kozma Dominik, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Financsek Gábor úszók, valamint Czakó Csaba és Shane Tusup edzők közös nyilatkozatban szólították fel Gyárfás Tamás elnököt és szövetség teljes vezetőségét a távozásra. Hosszúék hét pontba foglalták kéréseiket, amelyek között az első egy olyan új vezetőség felállításának igénye, amely "hajlandó a szervezet teljes körű felülvizsgálatára, megújítására".
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve