Az alapítványok önmaguktól is a transzparensebb működés felé fognak elmozdulni. Az alapítványok elváltak a jegybanktól, az alapítványoknak lesz meg minden olyan joga, hogy ezt a transzparenciát miként teremtik meg. Úgy vélte, hogy ez sikerülni fog, és "pontot lehet tenni a kérdéskör végére".
Az Alkotmánybíróság - Áder János köztársasági elnök indítványával összhangban - csütörtökön határozatban mondta ki, hogy alkotmányellenes a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény adatnyilvánossággal kapcsolatos módosítása. Az Ab megállapította, hogy az MNB alapítványai, illetve többségi tulajdonában álló gazdasági társaságai által kezelt adatok megismerését korlátozó törvényi szabályozás, és visszamenőleges hatályba léptető rendelkezései alaptörvény-ellenesek.
Az Ab kiemelte: a jegybank közfeladatot lát el, kizárólag közpénzzel gazdálkodik, ezért az átláthatóság és a közélet tisztasága érdekében a nyilvánosság előtt elszámolással tartozik. Továbbá csak feladataival összhangban hozhat létre gazdasági társaságot, alapítványt, így az általa nyújtott vagyoni hozzájárulás nem veszíti el közpénz jellegét.
Nagy Márton a műsorban az MKB Bank eladásával kapcsolatban elmondta: a három tulajdonos - a Blue Robin külföldi tőkealap, a CIG Pannónia pénztár és a Minerva Tőkealap - magas hozam reményében talpra állítja a bankot, két-három év múlva kilépnek abból azzal a szándékkal, hogy tőzsdére vigyék.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve