"A kialakult, személyemet érintő helyzetre való tekintettel korábban felfüggesztettem párttagságomat, most pedig bejelentem, hogy minden pártban viselt tisztségemről lemondok és kilépek a Magyar Szocialista Pártból. Egyben visszalépek képviselői jelöltségemtől, és 2014. február 12-i hatállyal lemondok parlamenti képviselői mandátumomról is" - olvasható Simon Gábor közleményében.
"A személyemhez kötődő összeggel el tudok számolni, annak eredetének semmilyen közéleti, politikai aspektusa nincs. Így, a XVIII. kerülettel kapcsolatos találgatásoknak sincs alapjuk. Jóhiszeműen hibáztam, amikor a vagyonnyilatkozatomat nem kellő alapossággal töltöttem ki. Minden, a helyzet tisztázását segítő eljárást és vizsgálatot természetesen vállalok és segítek."
Mint ismert az MSZP alelnökéről a napokban derült ki, hogy egy osztrák bankban mintegy 250 millió devizát tartott, amit nem szerepeltetett vagyonnyilatkozatában és eredetéről sem számolt el eddig. Az ügyészség vizsgálatot indított, s kérte a szocialista képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve