Kezdhetik számolni majdani tarifáikat az elektromos autókat ellátni kívánó szolgáltatók, mert a hónap közepén életbe lép a terület fogalmait definiáló és árképzését leíró kormányrendelet - írja az Inforádió.
Nem egyértelmű, hogy szabályozási oldalról ezzel minden feltétele adott lesz-e a fizetős áramtankolás startjának, de az biztos, hogy gyakorlati téren vannak még akadályok.
Kapcsolódó
A fő gát a Világgazdaság információi szerint az, hogy az országban az ingyenesen szolgáltató áramtöltők egyelőre nincsenek felszerelve a számlázáshoz szükséges modullal, márpedig ezek pótlása jelentős ráfordítással jár. Ráadásul az autósok számára egyelőre vonzóbb az akkumulátort jobban kímélő, lassú házi töltés, az utcai gyorstöltők pedig még nem elég gyorsak.
A szolgáltató és az e-autó-üzemeltető szerződhet a töltők használatának módjáról (helyéről, időtartamáról, áráról), az ilyen szerződéssel rendelkező autós eseti alapon is igénybe veheti a töltőt, minden egyéb kötelezettség nélkül.
A szolgáltatónak meg kell határoznia azt a türelmi időt (percben), ameddig az autó a töltés után még a töltőnél tartózkodhat. Az árképzésnek észszerűnek, könnyen és egyértelműen összehasonlíthatónak, átláthatónak és megkülönböztetéstől mentesnek kell lennie. Az eseti alapon történő töltés egységára lehet időalapú (forint/perc) vagy kapacitásalapú (forint/kilowattóra), de másmilyen is, ha a meghatározása megfelel az előbbi feltételeknek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve